Best Dance Rádió Csak Fiatalosan !

Időt rabló, kényelmetlen és veszélyes a CFR-járatokon utazni

A Román Államvasutakon utazni időt rabló tevékenység, kényelmetlen és estenként akár veszélyes is lehet. Ez derül ki az Országos Fogyasztóvédelmi Ügynökség és a Román Vasúti Hatóság által végzett ellenőrzések adataiból. A vonatok lassúak, piszkosak, elhanyagoltak és a mozdonyok műszaki állapotával sincs minden a legnagyobb rendben.

Milyenek a vasúti kocsik

Az Országos Fogyasztóvédelmi Ügynökség nemrégiben Románia legnagyobb vasúti állomásán, az Északi Pályaudvaron végzett ellenőrzéseket, amelynek során felmérte a szerelvények állapotát valamint a pályaudvar területén lévő, élelmiszereket forgalmazó egységek helyzetét. Ennek során összesen közel 110 ezer lej értékű büntetéseket osztott ki.


  • Fotó: realitatea.net

A vasúti szerelvények, a vagonok esetében számos hibát fedeztek fel. Így például a mellékhelyiségekben nem volt víz, sem folyékony szappan, sem papír. A vasúti kocsik üléseinek huzata szakadozott volt és piszkos, plüsshuzatukat csak igen nehezen lehetett tisztítani, a padlón ételmaradványokat, megszáradt folyadéknyomokat, zsírfoltokat fedeztek fel. A szerelvények kívül is piszkosak voltak, a vagonok lépcsőinek első foka messze meghaladta a földtől számított 20 centimétert, csúszásgátló műanyag-borításuk szakadozott volt. Az ablakok repedezettek, porosak, maszatosak voltak, számos ablakot nem lehetett kinyitni, igen sok vasúti kocsikban nem volt vagy pedig nem működött a légkondicionáló berendezés.

Az étkezőkocsik hűtőszekrényei nem feleltek meg a higiéniai követelményeknek, az edényeket, tányérokat, evőeszközöket nem mosták el rendesen, a mérlegek sem mértek pontosan (azaz: többet mutattak). Az állomáson a peronok kövezete tele volt kátyúval, ami baleseteket okozhat.

Az induló és beérkező vonatokat csak románul mondták be, és csupán a nemzetközi járatok esetében kísérte a román szöveget angol nyelvű szöveg is.

43 kilométeres átlagsebesség

Az Országos Fogyasztóvédelmi Ügynökség ellenőreinek nem volt sokkal jobb tapasztalataik az Északi Pályaudvaron működő, élelmiszereket árusító egységek esetében sem. A tíz felkeresett bolt mindegyikében rovarokat találtak a konyhában. Összesen 116 kilogramm lejárt szavatosságú idejű élelmiszert és 50 kilogramm hústerméket koboztak el, 21 liter, kétes eredetű italt, hűsítőt vontak ki a forgalomból. Sokfelé nem tüntették fel a termékek árait sem.

Az ellenőrzők a vonatok ellenőrzése során több mint 100, a boltok esetében pedig több mint 70 millió lej értékű büntetés osztottak ki.

De nem csak az áldatlan higiéniai és másfajta körülmények miatt nem tanácsos a Román Államvasutakon utazni. A vasúti pályák, a sínek elhanyagolt állapota miatt vonatozni Romániában időt rabló tevékenység. A személyszállító vonatok átlagos utazási sebessége óránként 43 kilométer, És ez még jelentős teljesítménynek számít a tehervonatokhoz képest, amelyet átlagosan 21 kilométert tesznek meg óránként.

Igaz, a Román Államvasutaknak is igazuk van abban, hogy a vasúti közlekedés infrastruktúrájának mestervében hiányzik az az elgondolás, hogy az egész országot átszelő, nagysebességet megengedő vasúti pályák készüljenek. Így ilyen pályák csupán a Bukarest-Konstanca, a Bukarest-Brassó és a Bukarest-Giurgiu vonalon vannak – ezt követően a vonatok szinte elakadnak, pontosabban: tovább döcögnek az ország területén.

A jövő a magánvonatoké?

A Román Vasúti Hatóság a teherszállítás esetében fedezett fel súlyos problémákat. A Román Államvasutak teherszállítási részlege mozdonyainak 75 százaléka nem felel meg a műszaki követelményeknek, 53 százalékuknak már régebben lejárt a garanciaideje. Ezért az utóbbi időben egyre gyakrabban esik meg, hogy a vonatok út közben elakadnak.

A Román Vasúti Hatóság ellenőreinek megállapítása szerint a 2014-2015 közötti időszakban 429 esetben hibásodtak meg útközben a mozdonyok. Ez hatalmas szám, még akkor is, ha némi visszaesést mutat a 2013-2014-es időszakhoz képest, amikor is 527 esetben akadtak el a szerelvények mozdonyhiba miatt.

Nem egyszer előfordult, hogy orvosilag alkalmatlannak minősített személyek kerülnek a mozdonyokra és olyan eset is előfordult, hogy betegszabadságra kiírt mozdonyvezető vezette a mozdonyt, mint ahogyan az a temesvári övezeti áruközpontnál történt.

Romániában egyébként a Román Államvasutak mellett megjelentek a magánvasúti társaságok is. A személyszállítás esetében összesen öt vasúttársaság működik – a Román Államvasutak a piac 79 százalékát fedezi le, a fennmaradó százalékokon négy magántársaság osztozik. A magán vasúti társaságok már sokkal jobb körülményeket biztosítanak az utazáshoz – az átlagsebesség azonban ezeken a járatokon sem sokkal gyorsabb. Az árusszállítás tekintetében 22 vasúti társaság osztozik a piacon, amelyből 54 százalék a Román Államvasutaké. A magántársaságok közül a legnagyobb a Román Vasúti csoport, amely a piac 30 százalékát tudhatja magáénak.