III. Carpathian Gladiator – akadályfutó versenysorozat

Bátorság. Kitartás. Kaland. És ez még csak a feje. Jönnek a Gladiátorok!

Szeptember 19-én ismét megszállják a Gyilkos-tó környékét, immár harmadszorra! Carpathian Gladiator, a méltán nagy népszerűségnek örvendő kalandos akadályfutást újra megszervezi a Forfun Egyesület és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ.

Azt mondod, a kaland veszélyes? Akkor próbáld ki a rutint – az halálos! Ez az aforizma éltet minden vérbeli gladiator és amazont, aki átélte már minimum egyszer a Carpathian Gladiator izgalmait. A szervezők idén sem tétlenkedtek, szélnek eresztették fantáziájukat és további akadályokat terveztek a résztvevőknek. Elképzelhető, hogy a gladiátorok és amazonok tömege akár három mellkasra való kitüntetést sebesül össze, de ez ne legyen visszahúzó erő senki számára: itt nem az számít, hogy ki lesz az első vagy második – mindenkinek saját magát, a saját korlátait, esetenként félelmeit kell felülmúlnia. Nem számít a víz, a sár, a verejték, a lényeg csak egy: teljesíteni a távot, a nap végén pedig azt mondani, hogy: ez igen, megérte!

A korábbi két futamhoz hasonlóan, idén is igazi szórakozást ígér a Carpathian Gladiátor akadályfutó-verseny, a jelentkezőknek csupán kitartásra, akaraterőre, és nem utolsó sorban lelkesedésre van szükségük. Az előkészületek már javában zajlanak, és remélhetőleg a gladiátorok is kitartóan edzenek a jeles eseményre, hiszen több mint húsz akadályon kell átküzdeniük magukat. Az adrenalin sokk a maximális szintre pörög és ez alól nem less kivétel egyetlen versenyző sem. A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is 5 kilométeres a táv, a Gyilkos-tó partján állítják fel az akadályokat, néhol azonban a természet alkotta buktatókkal is szembe kell nézniük a versenyzőknek.

Csapatoknak is szól a kihívás

Nem csak egyénenként ígér jó szórakozást az esemény, csapatok jelentkezését is várják. Az eddigi években létszám szerint díjazták a csapatokat, idén azonban kis változás állt be a rendszerbe: a csapatból a leggyorsabb négy ember ideje lapján áll össze a sorrend. Ugyanakkor a családok is felhőtlen kikapcsolódásban részesülhetnek: az utolsó futamon idén egy Carpathian Gladiátor Kid Race elnevezésű pályával várják a 8-13 éves bátor gyerekeket, a pálya hossza 1 km lesz, a benevezési díj 20 lej számukra.

Gladiátor pénztárca

A kedvezményes jelentkezési határidő szeptember 11-én lejárt, ami azt jelenti, hogy szeptember 12-16. között az egyénileg jelentkező gladiátoroknak 90 lejt, míg a csapatban jelentkezőknek személyenként 70 lejt kell fizetniük. A helyszínen is lehet majd jelentkezni, itt egyénenként 100 lej, csapatban egy főnek 90 lejbe kerül a benevezés. A jelentkezés mellett a helyszíni regisztráció is kötelező, ezt a verseny napján 8 és 11 óra között kell megtenni.

Újdonság!

Megnyílt Románia első extrém akadályfutó-versenysorozatának WEBSHOPJA! Itt lehet vásárolni kiegészítőket, pólókat, bögréket, kulcstartókat az igazi gladiátoroknak! A termékek rendelésre készülnek, amelyek a rendezvény helyszínen átvehetőek. Kérésre postán vagy gyorspostával is elküldik a szervezők.

Carpathian Gladiator – Igazi Gladiatoroknak! Ez a te versenyed, ahol nincsenek határok. No limits! – mert legyőződ önmagad. Felpörget, feltölt, óriási lendületet ad. Ne hagyd ki! Ez a TE versenyed!