Best Dance Rádió Csak Fiatalosan !

Újabb magyar Oscar-díj: a Mindenki lett a legjobb rövidfilm

Forrás: maszol.ro

Megnyerte Deák Kristóf Mindenki című filmje a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este.

Az elismerést a rendező Deák Kristóf és Udvardy Anna producer vette át a Los Angeles-i Dolby Színházban. A Mindenki című alkotás az első magyar élőszereplős rövidfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott. Itt látható, ahogy Deák Kristóf átveszi az Oscar-díjat.

A teljes film itt megnézhető:

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején játszódik, iskolai környezetben vizsgálja a hatalmi viszonyokat gyerekek és egy gátlástalan tanárnő történetén keresztül. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia.

A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben.


  • Deák Kristóf átveszi az Oscar-díjat | fotó: Getty Images Hungary/Index.hu
A magyar film történetében ez a negyedik Oscar-díj: az elsőt Rófusz Ferenc kapta A légy című animációs rövidfilmért 1981-ben, a másodikat Szabó István a Mephistóért, amely a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában győzött 1982-ben, a harmadikat pedig Nemes Jeles László Saul fia című filmje 2016-ban, ugyanebben a kategóriában.

Mit kell tudni Deák Kristófról?

Deák Kristóf 1982-ben született, filmproducer, vágó, forgatókönyvíró és filmrendező. 2006-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-forgatókönyvíró-producer szakán. 2009 óta él Angliában. Londonban a Westminster egyetemen végzett rendezői mesterszakot, ahol két évig segédtanárként dolgozott.

Az operatőri szakmát kivéve szinte mindent kipróbált már a filmiparban: fokozatosan közelített a rendezés felé. A vágást például azért próbálta ki, mert nagyon fontos számára a filmek ritmusa, ahogy az a tirmusra és zenére épülő Mindenki című filmben is látszik.

Deák Kristóf felesége Nina Kov koreográfus, akivel közösen többek között az InfoAid nevű telefonos applikációt találták ki és valósították meg, amely menekülteknek segít hasznos információkhoz jutni saját nyelvükön.

A 89. Oscar-gála többi díjazottjáról itt olvashatnak.