Justin Timberlake és Pharrell közös lemezzel érkeznek!
Justin Timberlake és Pharrell Williams zenei kapcsolata több mint 10 éves, sőt, Pharrellnek óriási szerepe volt, hogy Justin megtalálja a saját hangzását miután kilépett az *NSYNC-ből! Timberlake legelső lemezét, a Justifiedet, 2002-ben Pharrell producerálta, így lendítve be a szóló karrierjét a mostanra ikonná vált Justin Timberlake-nek. Szerencsére a rajongóknak nem kell sokat várni, hogy ismét valami közöset főzzenek ki, hiszen már hónapokkal ezelőtt is megjelent egy kép, amin együtt vannak a stúdióban, ám most további megerősítést adott a két zenei legenda, hogy bizony készülnek valamivel. Justin Timberlake szerint az új zenéi egy új szintre lépnek az előző albumához képest, Pharrell pedig elmondta, hogy Justin jelenleg felfedezi, hogy ki is Ő és igazán elkezdi értékelni a zenét. Ha már a két zenész ilyeneket mond, akkor készüljünk fel, hogy hatalmasat fognak szólni a következőkben Justin Timberlake zenéi!