Rólunk

logo best dance radio

Rádiónk 2010. október 15.-én indult egyszemélyes stábbal:
“2011 januárjában megkérdeztem néhány jó barátomat, hogy lenne-e kedvük kipróbálni magukat a Best Dance Rádióban. Mivel pozitív választ kaptam, úgy döntöttünk, hogy belevágunk komolyabban a netrádiózásba, ez idáig elég nagy sikerrel.”
Időközben új műsorok születtek és szüntek meg. Az egykori sikeres SlowShow az új anyagok hiányában abbamaradt, úgy mint  a “Négykeréken” autós magazin. Népszerű még mindig a Best Kívánság.
Szintén sikernek örvend a hétvégén jelentkező TOP 20 Slágerlista, melyben hallgatóink szavazhatnak az aktuális slágerekre, amiből aztán összeáll a műsor idejére a végleges lista.
Hétvégenként a Partyzóna rezidens lemezlovasai pörgetik a hangerőt, mintegy előkészítve az alaphangulatot a hétvégi bulizásra.
Rádiónk több neves rendezvény médiapartnereként is szerepelt, műsorainkba bekapcsolódó játékos kedvű hallgatóinknak sok színes nyeremény volt a jutalma. Az interaktív játékokat a közeljövőben is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten fenntartani és új nyereményekkel bővíteni.
Hallgatóinkkal a népszerű közösségi portálokon valamint az online üzenetküldő rendszereken folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és minden észrevételt szívesen fogadunk műsorainkkal kapcsolatosan. Honlapunk “Kapcsolat” menüpontjában szintén várjuk hallgatóink javaslatait, észrevételeit.

Leave a Reply